Ha valaki arra a kis kalandra vállalkozik, amire mi is azzal, hogy Szarajevón keresztül indultunk Horvátországba, akkor nem csak a bosnyák fővárosba lesz egyből szerelmes, de az onnan tovább vezető gyönyörű útba is. A két ország között húzódik ugyanis a Dinári-Alpok hegyvonulata, és az út a Neretva folyó völgyében, egy kanyonban halad végig.

Út közben mindenképpen érdemes nem csak elmennünk Mostar mellett, de bemenni a belvárosba is. Csodálatos kis keleti jellegű város, közepén egy magas híddal, amit a 90-es évek elején ugyan lebombáztak, de mára sikerült újjáépíteni, és jelenleg pénzért a mélybe ugráló emberekkel van tele - igazi helyi látványosságok, olyan szinten, hogy a turistahadtól lehetetlenség volt képet csinálni róluk. Itt is mecsetek és templomok váltogatják egymást a városban, közben árusok hada próbálja eladni a különböző (egyébként nagyon szép) keleti jellegű portékáit. Igazi bazári hangulat.

Innen tettük egy rövid kerülőt, ami talán az út egyik legszebb állomása volt, és mindenképpen érdemes rászánni az időt: elmentünk a Kravica-vízeséshez. A látvány egyszerűen lélegzetelállító, és mindenképp megéri azt a plusz néhány kilométert. A víz kristálytiszta, és félkörben hullik alá a sziklafalról. Az úszás csak a bátrabbaknak ajánlott, mert elég hideg a víz, de Thaiföldi élményeim alapján nem is számítottam másra. 

Innen nem messze már rá tudtunk csatlakozni az autópályára, ami egyenesen a horvát tengerpartra vezet. (Mi tettünk még egy kis kitérőt: beugrottunk Medjugorje városába, ami igazi búcsújáró hely, ugyanis többször megjelent már itt Szűz Mária - innen mindenképpen szerettünk volna vinni egy kis szuvenírt nagymamámnak, akit mindig meglepünk valami kegytárggyal, mint egy kereszt Jeruzsálemből, vagy egy szentkép egy keresztény thai templomból.)

A nagy kérdés az indulás előtt az volt: Dubrovnik vagy az általam eddig nem ismert Makarska irányába menjünk - végül a másodikat választottuk, és ahogy odaértünk, megértettem, miért mondta a Pilóta, hogy ez az egyik legszebb tengerpart, ahol járt.

A szállásunkat Mimicében, egy kis tengerparti faluban találtuk meg, és szuper választás volt: a szobánk erkélye a tengerre nézett, de a legszebb mégis az volt, hogy nem csak magát a tengert, hanem a szárazföldön magasodó, több száz méteres sziklafalat is csodálhattuk minden nap, és hát a reggeli is a tengerre néző kis teraszon várt bennünket. (Ezt a szállást külön ajánlom: Bed and breakfast Blaga, Mimice, Horvátország - csodálatos!) 

Maga Mimice egy csodálatos, de egészen kis városka. (A legenda szerint egy dadogó családfő, bizonyos Mice alapította, aki viszont mindig úgy mutatkozott be, hogy Mi-Mice, így aztán ez ragadt a városkára, és mivel az egész hely egy családé volt, ma is minden helyi lakosnak Mimice a vezetékneve. Szerencsére mi is találkoztunk egy vérbeli Mimicével.)

Az esti tengerparti vacsoráknál és a helyiekkel való ismerkedésnél jobban tényleg csak az a lenyűgözően kristálytiszta tenger tetszett jobban, amitől a hely olyan volt, mint a leggiccsesebb képeslapokon: a hajók és a fürdőzők úgy hatottak, mintha lebegnének a vízen - épp ahogy a nagykönyvben meg van írva. Bár a víz kicsit hideg volt, ez nem tántorított el attól, hogy vegyünk egy sznorkel felszerelést, szóval órákig nézhettem a halakat és a tengeri világot a felszín alatt.

A kocsi nagyon hasznos volt, ugyanis egyik nap Mimicéből átmentünk az egyre népszerűbb Makarskába is. Nem véletlen, hogy itt nyüzsögtek a turisták, elképesztő látványt nyújtanak a kikötőben álló jachtok a türkiz tengeren, háttérben a monumentális sziklafallal.

A város is igazi kis mediterrán paradicsom szűk utcácskákkal, régi templomokkal, pálmafákkal - hát kell ennél több a boldogsághoz?