Órákig gondolkoztam, hogy mit is írhatnék arról, milyen Angkorban lenni, de még mindig nem nagyon tudom a választ. A hely egyszerűen lenyűgöző, sem elmondani, sem lefényképezni, de még elképzelni sem nagyon lehet. 

A park maga a Khmer Birodalom egykori fővárosának területe volt 800 és 1400 között, akkor épültek azok a ma is látható templomok, amelyek miatt Kambodzsába tényleg el kell jönni. Nagyjából ezer templom van a több százezer négyzetkilométeres területen, amelynek nagy részét még mindig a dzsungel takarja. Amelyeket viszont megtisztítottak többé-kevésbé az erdőtől, azok mind csodálatosak.

Mi az egy napos jegyet váltottuk ki, méghozzá azzal a trükkel, amelyet a neten olvastunk: ha az ember délután 5-kor veszi meg a jegyét, azzal bemehet aznap, majd a következő napon is, így első nap egy kis ízelítőt kap a naplementében tündöklő templomokról, majd a következő napon reggeltől naplementéig bent lehet, hogy legalább egy kis részét be tudja járni.

Ehhez az egész kiránduláshoz természetesen elengedhetetlen egy szuper tuk-tuk-os, mi a szállodánk saját sofőrjében találtuk meg ezt a személyt, aki mindkét nap készségesen vitt bennünket templomról templomra, várt ránk, amíg mi megpróbáltuk befogadni a látottakat, mesélt izgalmas részleteket és persze a saját élményeit is. Az látszik rajta is, és az összes kambodzsain, hogy elképesztően büszkék a történelmükre - legalábbis erre a részére, sajnos azonban vannak évek, amiket a legjobb lenne meg nem történtté tenni. Ettől függetlenül Mr. Hoi (na jó, nem tudom a pontos nevét) a lehető legjobb választás volt az ősöreg motorjával, amit néha percekig nem sikerült berúgni.

Az első délutánon azt tanácsolta, nézzük meg Angkor Watot, a park (és a világ) legnagyobb vallásos épületét. Rengeteget olvastam róla, nagyon sok fotót láttam, és nagyon-nagyon izgultam, milyen érzés lesz, amikor a dzsungelből kibukkan az impozáns templom - na, hát nem csalódtam! Már messziről annyira lenyűgöző látvány volt, hogy alig hittem el, hogy tényleg itt vagyok! 

A legtöbb templom, Angkor Wat is 5:30-kor zár, bemenni aznap nem tudtunk, de így is minden percet megért, amit ott tölthettünk. Számomra nehéz volt elképzelni, hogy mi tarthat olyan sokáig bejárni egy templomot, aztán amikor egyre közelebb értünk a templom külső falához(még csak itt járunk??) megértettem, hogy miért elképzelhetetlenül kevés az egy nap. 

Ez a délutáni látogatás csak még izgatottabbá tett, úgyhogy alig tudtam aludni.

Reggel 8-kor indultunk az igazi túrára, kedvenc tuk-tuk sofőrünk készségesen várt ránk. Elmondta, hogy választhatjuk a kis túrát és a nagy túrát: a kis túra reggeltől délután 1-2-ig tart, és ha még nem purcanunk ki a hőség és a rengeteg gyaloglás után, délután megmutat még pár templomot. Őszinte leszek: azt gondoltam, napokig tudnék pihenés nélkül sétálgatni a romos templom között, de a kambodzsai "tél" nem feltétlenül kegyes a turistákhoz, a tűző napon, forróságban túrázni elég embert próbáló. 

Mivel Mr. Hoi is tudta, meg mi is olvastuk már, hogy a legtöbb szervezett túra Angkor Wat-nál kezdődik (a napfelkeltével, amit mi azért hagytunk ki, mert több ezer ember csődül ilyenkor a templomhoz), így mi nem oda mentünk először hanem Angkor Thomba. Ez egy egészen elképesztő méretű terület, hatalmas vizesárokkal körülvéve, és több templom is található itt.

Mindenek előtt a vizesárkokról szeretnék egy picit szólni: engem is lenyűgöztek az elképesztő méretek, több kilométer hosszú és széles tavak és csatornák veszik ugyanis körül a templomokat. De ami valóban elképesztő ezekben, hogy mind-mind emberi kezek által ásott árkok - a két legnagyobb víztározó egyenként 1,7 kilométerszer 8 kilométer nagyságú, több, mint 40 millió köbméter víz tárolására alkalmas. És ez mind kézzel készült. Na ez a Pilóta számára a legcsodálatosabb egész Angkorban: ahányszor meglátott egy csatornát, csak annyit mondott: "És ezt emberek csinálták...! El tudod képzelni, mennyi munka volt??" Nem, nem igazán.

Angkor Thomban rögtön a kedvenc templomomat néztük meg először, mármint akkor azonnal a kedvencem lett, és bár a többi is mind tetszett valamiért, ez nőtt leginkább a szívemhez.

Bayon a maga hatalmas, mosolygó Buddha fejeivel egyszerűen lenyűgözött, kintről és bentről egyaránt. A millió kínai turistát leszámítva elképesztő volt ott lenni!

Tuk-tuk sofőrünk elmondta, milyen úton menjünk, így azt követtük (jó 2-3 órás gyaloglás), így Bajonból Baphuonba sétáltunk, ami egyébként nem volt hosszú út, na de ez a templom 34 méter magas, így az elképesztően meredekre kialakított falépcsőn felmászni kész mutatvány volt. De természetesen megérte: innen gyönyörű látványt nyújt a templom falának bejáratát a szentély bejáratával összekötő híd. Lemászni még rosszabb, komolyan, tériszonyosoknak csak módjával ajánlom.

Innen egy kis erdős részen sétálunk át az Elefántteraszhoz, ami az egykori királyi palotát körülvevő, több száz méter hosszú és gyönyörűen díszített terasz, majd a szinte azonnal mellette található Leprás király teraszához. Nevét, ami nem túl bizalom gerjesztő, az itt található (ma az eredeti a Nemzeti Múzeumban van) nagyjából ember nagyságú szoborról kapta, melynek kezein és arcán leprához hasonló foltok jelentek meg.

A túra végén tuk-tuk sofőrünk (száz másikkal egyetemben) várt ránk, és elvitt minket a leghíresebb templomba, Angkor Watba. Nagyon ügyes volt, ugyanis a hátsó bejáratnál tett ki, így olyasmire volt lehetőségünk, amiről nem is álmodtunk: lefényképezni Angkort úgy, hogy egyetlen turista sincs a képen. A templom falán túl aztán persze már más volt a helyzet, de elképzeléseimmel ellentétben elviselhető mennyiségű ember volt ott éppen. 

Maga Angkor valóban elképesztő. Hatalmas. Óriási. Leírhatatlan. Képet tudok mutatni, de hogy elmondjam, milyen ott lenni, igazából lehetetlen, úgyhogy ezt most meg sem próbálom. 

Innen sofőrünkkel elmentünk volna ebédelni, de nem is voltunk annyira éhesek, a parkbeli árakat látva pedig még az a kis étvágyunk is elment (elképesztő, tényleg, máskor viszünk szendvicset!), úgyhogy tovább mentünk. Nem csináltuk meg az egész nagy túrát, de a délután hátralévő részében megnéztünk még néhány templomot. 

A másik kedvencem azért nagyon érdekes, mert a többivel ellentétben itt kevésbé irtották ki az erdőt: egyrészt érdekes látvány, másrészt valószínűnek tartom, hogy ha a falakat összeszorító fojtó fügéket kivágnák, minden összeomlana. Utálom ezt leírni, de biztos sokaknak innen ismerős: Ta Phromban forgatták ugyanis a Tomb Raidert, amit én nem is láttam, meg nem is érdekel, mindenesetre nem csodálom, hogy ezt a díszletet választották. Egészen elképesztő látni, hogy amint az emberek elhagyták a templomot, a természet azonnal visszavette az uralmat felette!

A következő templomunk Prah Khan volt, ez hasonló Ta Phromhoz: itt sem tisztították meg teljesen a romokat a benőtt fáktól, amelyek kezdik visszahódítani a területüket. Ez a templom sokkal romosabb állapotban van: látható, hogy a tudósok beszámozták a köveket, de visszaépíteni a templomot nagyjából olyan, mint egy elképesztően bonyolult puzzle. 

Innen jött a Pilóta legkedvencebb része: Neak Pean. És hogy miért is a kedvence? A templom egy mesterséges szigeten áll Dzsajatataka baraj, vagyis egy hatalmas víztározó közepén. Igen, ez is kézzel készült, ezt is emberek ásták ki! Maga a szentély egyébként érdekes, hiszen nagy medencékből és oltárokból áll, mind gyógyító célt szolgáltak (ahogy olvastam, még ma is végeznek szertartásokat itt). 

Innen még két templomot néztünk meg: az első, Ta Som egy szintén romos templom, melynek a legszebb a bejárata, egy hatalmas fa enged belépést, amely az ajtó köré nőtt.

Az utolsó pedig, amit meg tudtunk nézni, Pre Rup volt, ami kinézetében leginkább Ayutthaya templomaira hasonlít, ugyanis téglából és agyagkőből készült. Itt már ezer ember várta a naplemenetét, úgyhogy gyorsan lemásztunk (nagyon magas, nagyon meredek lépcsők), visszaültünk a tuk-tuk-ba, és a park utolsó napsugarait a királyi úszómedence, a Srah Srang partjáról néztük. 

Ami számomra teljesen biztos: életem egyik legnagyobb élménye volt itt lenni, és az egy nap nagyon kevés, így mindenképpen szeretnék még visszajönni! Nagyon fárasztó volt, de minden perce megérte, olyan elképesztően csodálatos ez a hely.