Jeruzsálem teljesen lenyűgözött mindkettőnket.

Annak ellenére, hogy néhányan megpróbáltak lebeszélni arról, hogy elmenjünk Izrael fővárosába, csütörtökre beterveztük a programot. Nem alaptalanul tartottunk egy kicsit: egy héttel korábban két izraeli rendőr vesztette életét az Al-Aksza mecset környékén kirobbant zavargásokban, majd miután a hatóság ellenőrzőkapukkal vette körül az épületet, a muzulmánok tiltakozni kezdtek, hiszen az eredeti megállapodás szerint a mecset az ő felügyeletük alá tartozik, amelyet most izraeli oldalról felrúgtak. Azóta többször tört ki zavargás a Templom-hegyen, például pénteken, ami egyébként is a fontos nap az iszlám vallásban, szóval a csütörtök tőlünk nem volt véletlen választás.

Nagyjából naponta jelennek meg hasonló cikkek itthon és a világsajtóban is

Tel-Avivból Jeruzsálembe eljutni több módon is lehet: vonattal 2 óra, és állítólag valahol a város szélén van az állomás. Van taxi, potom 110 dollárért vitt volna el bennünket, van járatos busz is, de mi végül a Central Stationről induló minibusszal mentünk, fejenként 24 sékelért (1900 ft)/fő/út, ami szerintem teljesen korrekt. Egy órás út volt, az utazóközönség teljesen korrekt arab népség volt, szerencsére az egyikük azonnal kiszúrt, megkérdezte, hogy milyen kapcsolat van köztünk a Pilótával, és szomorúan hallotta, hogy a felesége vagyok (ami persze nem igaz, de jobb a békesség). De lényeg a lényeg, leszűrte, hogy Magyarországra kell jönnie a szép lányok miatt.

Jeruzsálem egész más, mint ahogy elképzeltem: igazi nagyváros, és messziről természetesen nem az óvárost látja meg az ember, mint azok a zarándokok annak idején, akik festményeket készítettek róla. Viszont a minibusz pont oda vitt, ahova kellett. 

A Damaszkuszi kapun jutottunk be az óvárosba, ami már kívülről nagyon izgalmas volt: 

A Damaszkuszi kapu

Alig vártam, hogy belépjünk, és teljesen átszellemüljek a hely szentségével, helyette viszont...:

Bizony bizony, az egész egy hatalmas bazár, ahol a Hello Kittys iPhone toktól kezdve a Thaiföldről importált szárin át a legújabb (hamisítvány?) X-Box játékokon keresztül BÁRMIT! meg lehet kapni, és az eladók mindent meg is tesznek azért, hogy megvedd. Szóval az átszellemülés még váratott magára (bár hazudnék, ha azt mondanám, nem voltam odáig a rengeteg cuccért), de nem sokáig, mert gyorsan megtaláltuk a Via Dolorosa-t, vagyis az utat, amelyen előttünk sok ezren mentek már végig, de köztük a legfontosabb személy maga Jézus, aki a hagyomány szerint ezen az úton vitte végig a keresztfát. 

Ilyenkor az ember egy kicsit megilletődik, még akkor is, ha úgy, mint én vagy a Pilóta, nem mélyen vallásos.

Itt sétáltunk tovább, elhaladtunk egy minaret és pár szemtelen kereskedők mellett (akiknek köszönhetően most egy Aladdin-féle csodalámpa díszeleg otthon a polcon, egyelőre Gin nélkül), majd megérkeztünk arra a helyre, ahova igazából indultunk: a Szent Sír-Templomhoz. 

Már kívülről is lenyűgöző volt a látvány: aki járt már keresztény templomnál, az felejtse el, amit látott, hiszen a legszentebb hely egyáltalán nem fényűző vagy csillogó, egyszerűen ott áll a maga tökéletességével, a falaiból árad a történelem, a zsúfolt kis terén hívőkkel és turistákkal.

A Szent Sír-Templom

A Szent Sír-Templom a Golgota-hegyre épült, és bár többször lerombolták majd újjáépítették, ez az a hely, ahol Jézust keresztre feszítették, és itt található a sírja is. 

Ahogy belépünk a kapun, az első, amit meglátunk, a márványlap, ahova Jézus testét fektették, amikor felkészítették a temetésre. Naponta hívők ezrei térdelnek le, csókolják meg a lapot és imádkoznak felette - bár mi ezeket kihagytuk, őszintén elmondhatom, hogy elsőre felfoghatatlan az az érzés, amit ez a márványdarab, és úgy egészében az egész hely áraszt magából. Keresztények milliói fordultak már meg itt az évszázadok során, hogy leróják kegyeletüket. 

A márványtábla, amelyre Jézust fektették

Innentől az egész templom csupa szent emléket őriz: a sírt, a sziklát, amelybe a keresztfát állították, a követ, melyen Jézus megpihent a kereszttel - szóval mindent láttunk, ami néha csak a hittan órák halvány emlékéből maradt meg - de most az egész annyira intenzív volt. Megszólalni sem nagyon mertünk, nem is tudtunk mit mondani, a hely magáért beszél.

A kápolna, benne Jézus sírja

Amikor kijöttünk a templomból, még mindig szótlanok voltunk, a Pilóta törte meg a csendet: "Tudod, mit éreztem bent? Áhítatot."

A tel-avivi kocsmázások meg beach-partyk után Jeruzsálem tényleg lelki feltöltődés: még így is, hogy nem vagyunk mélyen vallásosak, mindketten ugyanazt gondoltuk: Jeruzsálemben ott kell lenni!

Természetesen Jeruzsálem óvárosában nem csak a keresztények számára fontos, hiszen a zsidó és a muzulmán egyház is ezt tartja a legszentebb helyének. Éppen ezért néztük meg a Siratófalat is, az Al-Aksza mecset azonban ezúttal kimaradt, noha az óvárosról készült képek egyik legszebb épületéről van szó (nem is a kinézete miatt hagytuk most ki). Még kalandoztunk egy kicsit az árusok között, végül leültünk vacsorázni, de egyikünk sem érezte teljesen komfortosan magát a piszkos kis helyen, ahol szemben velünk 8, állig felfegyverzett izraeli katona követte az emberek minden lépését, így végül az óvároson kívül, egy helyi étteremben ettünk. 

A Siratófal

Hazafelé egyetértettünk abban, hogy nem ez volt az utolsó utunk Jeruzsálembe, mert sok hiányosságunk maradt - bár a mecsetet egyelőre nem biztos, hogy betervezzük. A listán van viszont még Jeruzsálem mellett Betlehem, Akko, az utolsó keresztes város, és a Holt-tenger is. 

Folyt. köv.