Amikor a Pilótával kitaláltuk, hogy Horvátországba megyünk nyaralni, ő vetette fel, hogy mi lenne, ha Szarajevót is útba ejtenénk a kirándulás alatt. Nekem Boszniáról nagyjából csak a háború jutott eszembe, de elég kalandvágyó vagyok, szóval szívesen mondtam igent erre a kitérőre - és egyáltalán nem bántam meg!

Sok mindent nem gondoltam volna erről az országról: például hogy ilyen gyönyörű utakon járhatjuk be. Bár elég későn indultunk, így aznap a hegyeknek csak a körvonalát láttuk a lemenő napban, már akkor sejtettem, hogy a látvánnyal nem lesz baj az utazás alatt. 

Kocsival nagyjából 7 óra az út Szarajevóig, bár autópálya csak két rövid szakaszon van, az utak egész jó állapotban vannak, szóval jól lehet haladni. Mivel Bosznia nem EU tagállam, a határon (ez a horvát-bosnyák határ) várni kell egy kicsit, de egész gördülékenyen halad a dolog, és még útlevélre sincs szükségünk, elég a személyi. Ahogy átérünk a határon Boszniába, azonnal láthatóvá válnak a háború nyomai. A kis falvak házainak egy része szinte az alapokig le van rombolva, másoknak csak a falai állnak kiégett ablakokkal, golyónyomokkal. Szomorú és elgondolkodtató látvány, ahogy a hatalmas, újjáépített házak között felbukkannak az alig 20 éve véget ért véres időszak nyomai. De láthatóan fejlődik az ország, azok a családok, akiknek nem kellett elhagyni az otthonaikat (vagy rosszabb esetben nem estek áldozatul a háborúnak), azok igazi kis palotákká varázsolták a házaikat.

Szarajevóban előre foglaltunk helyet egy motelben, és bár a szobánk kicsi volt, mindenért kárpótolt az, hogy a belvárosban, az óváros mellett laktunk. Még este felfedező útra indultunk, és számomra igazi meglepetés volt, mennyire hangulatos helyről van szó. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy fel voltam készülve a rengeteg mecsetre, a bazári hangulatra, a szűk, romantikus kisutcákra - inkább egy unalmas panelrengeteget képzeltem el. De Szarajevó minden, csak nem unalmas.

Sosem gondoltam volna, hogy Európa közepén, mindössze néhány óra autóútra Pesttől a müezzin énekére fogok ébredni, de bizony Szarajevó óvárosában több mecset is van, így aztán végre azt is kipipálhattam a bakancslistámon, hogy meglátogassak egyet - sőt, egyből háromban is jártunk. A kedvencem az volt, ahol maga a müezzin mesélt nekünk történelemről meg vallásról - mindezt olyan közvetlen és kedves stílusban, hogy tényleg öröm volt vele a beszélgetés.

Bár a háború a mai napig jelen van a városban a golyó fúrta lyukakkal a házak oldalán, a gránáttámadások emlékeként a város különböző pontjain elhelyezett, vörös festéknyomokkal, melyeket Szarajevó rózsái néven emlegetnek, vagy akár az emberekben, akik mind el tudnak mesélni egy-egy történetet, és határozott véleményük van a politikáról - ezzel szemben ritka az olyan város, ahol néhány utcán belül elfér egymás mellett a mecset, a keresztény és a református templom, és a zsinagóga. 

A kulturális feltöltődés és egy elképesztően finom ebéd után jó turistákhoz méltóan felmentünk a Trebevic hegyre lanovkával, ami a belvárost köti össze a város mellett álló hegytetővel. Ez tényleg kihagyhatatlan program Szarajevóban, csodálatos a látvány több mint ezer méter magasságból, és láthattuk azt is, hogy amit bejártunk napközben, csak egy egészen kis része volt a városnak. 

Az esték is nagyon jók Szarajevóban: a bárok és éttermek sokáig nyitva tartanak, a pultosok elképesztően kedvesek és imádnak a vendégekkel beszélgetni, és ezeken a vendéglátóhelyeken tényleg úgy érzi magát az ember, mint bármelyik másik európai nagyvárosban. Mert bár a háború egyik legvéresebb színtere volt Szarajevó, mégis egy európai főváros, és ahogy a romokból újjáépítették, az bizonyítja az itt élő emberek erejét.