Van egy sziget Thaiföldön, ahol még nincs tömegturizmus, ahol a fehér homokos partokon még nem sorakoznak hotelek és ahol egyetlen 7-eleven sincs. Ráadásul eljutni oda sem bonyolult.

Ez az év eddig elég izgalmasan alakult: nem elég, hogy október óta Grúziában lakunk, már az első felében sikerült eljutni nyaralni, ismét Thaiföldre. Ezúttal letértünk az ismert útról, és egy olyan szigetet választottunk, ahol eddig nem jártunk.

Bangkokból először Koh Changra mentünk taxival: már előre foglaltunk autót a Kiwi taxi szolgáltatással, tudom ajánlani, a sofőr a reptéren várt minket a kis táblájával, és annak ellenére, hogy előzetesen leírták, hogy késés esetén plusz díjat számolnak fel, nem kértek semmit, pedig jó másfél órával később landolt a repülőnk.

Idén egyébként az Aeroflottal utaztunk Moszkván keresztül. A repülőtér nagyon tetszett, hatalmas és vannak jó kis ír kocsmák, a két órás átszállási időbe pedig bőven belefért egy sör. Maga a légitársaság nem rossz, bár nekem a fedélzeti menü nem igazán jött be, amúgy tiszta volt, kényelmes is, amennyire egy turista osztály 10 órán keresztül kényelmes lehet, elszórakoztattam magam a legújabb filmekkel, a személyzet is kedves volt – bár az angollal volt némi problémájuk.

Suvarnabhumin az előre kijelölt helyen várt minket a sofőr, természetesen nagyon kedvesen, mint minden thai általában, és kezdődött a nagyjából 6 órás út Koh Changra. A taxi 130 dollár door-to-door, vagyis nem kellett kiszállni külön a komphoz, vagy a szigeten magunknak fogni taxit/songtaot, ami nagyon kényelmes, de nyilván drágább megoldás. Minibuszok és nagybuszok is járnak ugyanezen az útvonalon, de tizenakárhány óra utazás után mi most inkább fizettünk egy kicsit többet a kényelemért.

Koh Changról elöljáróban csak annyit, hogy gyönyörű, csendes sziget, sokkal kevesebb turistával, mint Samui vagy Phuket – bár ez betudható annak is, hogy március már a turistaszezon vége, igaz, ezt az idő nem igazolta: egy-két éjszakai esőn kívül nem nagyon láttuk jelét a monszun érkezésének.

Koh Changról hajóval lehet átjutni Koh Koodra, a szigetre, amelyet már korábban is beharangoztam. Mint később kiderült, ha ide tervezi az utazást az ember, sokkal jobban jár, ha a szárazföldről utazik, mivel a repülőtérről ugyanúgy létezik ide is a busz+hajó lehetőség, ugyanis így majdhogynem az egész út olcsóbb, mint maga a Koh Chang-Koh Kood hajójegy. Hát, újabb lecke megtanulva.

A booking.com-ot nézegetve úgy döntöttünk, hogy nem foglalunk szállást – és az út alatt ez volt az egyik legjobb döntés. Miután nagyjából képbe kerültünk az árakkal, megbeszéltük, hogy a helyszínen körbenézünk, és ami tetszik, ott letáborozunk. Mivel nem ismertük a szigetet, azt sem tudtuk, hol érdemes lakni. Nagy szerencsénkre ahogy kiszálltunk a hajóból, egy resortba léptünk be (illetve annak az éttermébe), ahol azonnal ki is vettünk egy nagyon csinos kis bungallót 10 perc sétára a legközelebbi tengerparttól, medencével az egyébként gyönyörű, trópusi hangulatú kertben, reggelivel és ingyenes kenu-használattal.

Koh Kood (vagy Ko Kut) az a sziget. Igen, pont az, amit a Bounty reklámokban láttunk már korábban: kristálytiszta kék víz, lisztszerű, fehérhomokos tengerpart, a víz fölé nyúló pálmafák. Ráadásul nem egy, hanem rengeteg különböző, sokszor nehezen megközelíthető, rejtett kis öböllel rendelkezik, szóval tényleg a legjobb választás, ha az ember bérel egy motort – más szigetekkel összehasonlítva itt is ugyanolyan áron lehet megkapni őket.

Ahhoz képest azonban, hogy a sziget milyen kincseket rejt, talán az egyik legkevésbé látogatott a turisták által – maguk a thaiok is az ország egyik utolsó érintetlen kincsének tartják. Ez persze így nem igaz: bármilyen igényünk is van, találunk szállásokat, bár olcsóbb hostelekkel kevésbé találkozni, de bungallók és hotelek is találhatóak a szigeten – köztük Thaiföld legdrágább resortja is, magánbeach-csel, sőt, egy magánrepülőtérrel egy, a Koh Kood mellett fekvő kis szigeten. A főutak nagyon jók – pontosabban az az egy főút, ami körbe megy a szigeten, és amin akár 20 percig is lehet úgy motorozni, hogy egyetlen lélekkel sem találkozik az ember.

A beach-eken sincs tömegnyomor, nem érik egymást a turisták leterített törölközői – ennek köze lehet a már említett, szezon végi időszaknak is, de beszélgetéseink alapján a főszezonban sem érezhető az, hogy túlzsúfolt lenne a sziget. Az északi és déli oldalon is található egy-egy halászfalu, amit mindenképpen érdemes meglátogatni, még annak is, aki olyan elvetemült mint én, hogy Thaiföldön sem eszik halat vagy tengergyümölcseit. Nagyon hangulatos és érdekes látni, hogyan élnek ezekben a faluban az emberek – a kifogott árú pedig minőségben és árban is itt a legjobb.

Hogy mennyire tetszett Koh Kood, azt elárulja az is, hogy először két éjszakára foglaltunk szállást, aztán nem volt kérdés, hogy maradunk még kettőt, aztán pedig, na jó, még egyet. A beacheken kívül egyébként található a szigeten több vízesés is – azért arra érdemes felkészülni, hogy a száraz évszak vége felé ezek vagy teljesen kiszáradnak, vagy csak egészen kevés víz folyik le bennük.

És hát a kajakozás is nagyon népszerű, fel lehet evezni a sziget nagyjából közepén, a Klong Chao Beach-nél található, mangrove erdővel szegélyezett folyón, és onnan ki is lehet evezni a tengerre. Életemben először mentem kajakkal bárba sörözni, egészen jó érzés volt.

Az, hogy a sziget kiesik a turisták által népszerű úti célok közül, vonz magával néhány egyéb jellemzőt is. Ahogy már említettem, nincs 7-Eleven, ami igen meglepő lehet annak, aki már járt Thaiföldön, és minden utcasarok talált egyet. Vannak boltok, általában a szükséges dolgokat meg lehet találni, de ezek többsége 10-kor bezár, úgyhogy érdemes előre gondolkozni.

Nem fogunk találni éjszakai bárokat vagy thai lányokkal zsúfolt kocsmákat. Van néhány baech-bár, ami nagyjából éjfélig vagy az utolsó vendég távozásáig nyitva van (ezek közül a kedvencem a Seafar Resort beach-bárja volt), és van egy bár, ahol minden este élőzene van (Fisherman’s hut), illetve egy-két bár, ahol szintén tartanak élőzenés estéket, leginkább thai bandákkal, thai vendégeknek. Emellett pedig kb. három ATM van a szigeten, ebből az egyik épp nem működött, a másik valami furcsa bankhoz tartozott, szóval ha úgy vesszük, egy normálisat találtunk, úgyhogy érdemes készpénzzel érkezni.

Szóval Koh Kood az a hely, ahogy egy turista még nagyjából el tudja képzelni az érintetlen Thaiföldet, és egy kis szerencsével még néhány évig megmarad az ebből fakadó, egyedülálló érzés, amit a szigetre érve tapasztal az ember.