Phukteről valószínűleg már mindenki hallott, aki Thaiföldre tervezett, szervezett nyaralást, vagy látta az ismerősei Facebookján, hogy ez a hely maga a földi paradicsom. Számomra addig tűnt paradicsominak, amíg az első délebbre eső strandot el nem értük, mert ott sajnos nekünk már nem nagyon maradt hely a sok turista miatt.

Thaiföld legnagyobb szigetére egyébként pofon egyszerű eljutni: az ember felszáll egy repülőre, és ott van. Na persze mi nem elégedtünk meg egy ilyen laza kis utazással, úgyhogy Koh Samuiról egy röpke 8 órás úttal jutottunk a célhoz, repülő helyett pedig busszal, komppal, majd ismét busszal. Nyilván hiába vettük meg a jegyünket a légkondis, Wi-Fi-s buszra, amibe csak bedobáljuk a cuccainkat, a végállomáson pedig ki, ugyanis amikor a kisbusszal, ami a hotelnál felszedett, a nagybuszhoz érkeztünk, kiderült, hogy nincs nagybusz. Azaz nagybusz van, csak az nem a miénk. Úgyhogy a kisbuszba vissza (természetesen ekkorra a sofőr már kipakolta mind a 14 utas csomagját), kompkikötőbe ki (a komp csak másfél óra múlva indul), majd a kompra fel, végül Donsak kikötőben le - és ott, na ott már ott volt a nagy buszunk, ha nem is teljesen olyan, mint képzeltük, de busznak busz. 

A két sziget között gyönyörű tájakon megy az út, szuper gyorsan lehet haladni az autópályán, és bár nagyon fáradt voltam, nem szívesen aludtam, mert nem akartam lemaradni a Thaiföldre annyira jellemző, mészkő hegyekkel borított tájról, amit általában a képeslapokon lát az ember. Azt nyilván nem kell említenem, hogy a verőfényes Samui után szinte egész úton szakadt az eső (a Pilóta még érkezés előtt figyelmeztetett, hogy ha Phuketen is esik, fordulunk vissza), de nekem nem vette el a kedvem, mert már nagyon izgatottan vártam ezt a naaagyon híres szigetet.

Ami tény, hogy Phuket nagyon szép, és nagyon eltér a többi szigettől, ahol eddig jártam: teljesen más a tengerpart, más a hangulat, más a növényzet. Jó volt látni egy egészen új környzetet, ráadásul a bungalóból átköltöztünk egy igazi házba, ugyanis a Pilóta barátja látott minket vendégül. Ki gondolta volna, hogy két hónap után az ember így örül egy kis paprikás csirkének (ananásszal)? 

Mi a sziget északi részén laktunk, ahol egy nagyon kellemes tengerparti szakasz húzódik közvetlenül a reptértől nem messze, így aztán az egyik kedvenc elfoglaltságunknak is hódolhattunk: néztük a fel-leszálló gépeket. A homok nagyon szép, a part tiszta (láttam egy vízbe kakiló kutyát ugyan), az idő néha esős, de végig meleg volt. A szállásunk jobb nem is lehetett volna: nem csak egy szép kis ház a tengerparttól nagyjából 2 perc motorútra, de minden nap friss, magyaros kaja várt, miután hazaértünk a csavargásból, úgyhogy igazi királyi életünk volt. A Pilóta barátja nagyon jól tartott minket: etetett (és itatott), motort és jó tanácsokat adott, és elvitt minket érdekes helyekre. 

Thaiföld többi szigetéhez hasonlóan Phuketen is több vízesés található, amelyekben persze fürdeni is lehet - már ha szeretjük a hideg frissítő vízhőmérsékletet. Mi is megmártóztunk az egyikben, ahol szinte csak helyiek voltak - elég autentikus élmény.

A másik kedvenc helyem SEM a turisták által legkedveltebb partok egyike, amik közül mi a Kalama Beachre motoroztunk le, de a gyönyörű homokos tengerpart olyan zsúfolt volt, mint Siófok egy melegebb júliusi napon, így inkább utánanéztem az interneten, mit ajánlanak azok az emberek, akik kevésbé szeretik a tömeget. Így találtam meg a Banana Beach nevű kis öblöt, ami ráadásul épp útba is esett nekünk hazafelé, így aztán megnéztük. Az egész kis öbölbe kalandos ösvényen lehet lejutni a domboldalon lévő útról, természetesen kizárólag gyalog, úgy is nehézkesen, de a látvány mindenért kárpótol. Kevés ember, egyetlen kis vendéglő, fehér homokos part és kristálytiszta víz - mindez a naplementében még akár giccses is lehetett volna, de inkább csak gyönyörű volt.

A legizgalmasabb dolog azonban mégsem velünk történt, hanem házigazdánkkal. Korábban említette már, hogy volt kígyó a kertjében, így kihívott egy szakembert, akinek a tanácsára kígyóriasztókat tettek ki a ház körül. Ez számomra okozott némi csalódást, mert nagyon szerettem volna látni egy kígyót - nyilván nem túl közelről, meg nem is túl harapósat, de legalább vadat. Hát, nekem ez nem jött össze, ám egyik reggel furcsa zajokra ébredtünk, és amikor kimentünk, házigazdánk kissé ijedten közölte: egy pápaszemes kobra kölyök bukkant elő a kukája mögül, és ha már olyan közel volt hozzá, hát meg is harapta a lábát. Azt nem árt tudni, hogy a pápaszemes kobra Thaiföld legmérgesebb kígyója, harapása kb. negyed óra múlva halált okoz, ha az áldozat nem kerül kórházba. A barátunknak nagy szerencséje volt, a kígyó ugyanis nem tudta belemélyeszteni a fogait a bőrébe, így nem okozott sebet, a méreg sem került a szervezetébe. A kígyónak kevésbé volt szerencséje, ugyanis bármilyen meglepő, az abszolút ártatlan, buddhista thaiok minden kígyót megölnek, így végül egy partfis végzett vele, majd a kukában találta magát. Azért én reménykedem, mert mikor néhány perccel később odamentünk, már nem volt ott a teteme - remélem végül túlélte a kalandot, és egy emberektől lakatlan helyen éli tovább az életét. 

Phuket nagy kaland, de ha az ember nem szereti a nagy tömeget, akkor nem feltétlenül ideális úti cél, legalábbis a déli területek biztosan nem.