Töredelmesen be kell vallanom, valószínűleg ellógtam azt a földrajz órát, amikor Grúziát vettük. Ha volt is valami fogalmam az országról, az kimerült pár kulcsszóban: hó, hideg, hegyek, hó, elmaradottság, hó. Úgyhogy nagyot néztem, amikor az első Grúziáról készült videóban tengerpartot meg felhőkarcolókat láttam.

Azt hittem, valami hiba történt, úgyhogy visszatértem az alapokhoz, felcsaptam egy atlaszt (megnyitottam a Google Earth-öt), és így már elég nyilvánvaló lett: van hó meg hideg, persze, de az ország a Fekete-tenger partján fekszik, ergo elég nyilvánvaló, hogy van tengerpartja. Úgyhogy a fejemben élő kép a szőrös kucsmában flangáló grúzokról egy kicsit megváltozott. 

Ami még szebb az egészben, hogy Kutaisitól nem is kell sokat utazni, hogy a romantikus hegyek közül a riviérára jussunk.

Második Grúziában töltött napunkon délután kettőre sikerült egy bérelhető autót találnunk. Maga a kocsibérlés nem lehetetlen Kutaisiban, de az árak láttán elkerekedik az ember szeme: ahhoz képest, milyen olcsó a városban minden más, az autókat horror áron mérik. (Ennek az egyik oka, hogy sok kölcsönző Tbilisiből, a fővárosból hozzák át a bérelhető kocsikat, így ennek az útnak az árát is ki kell fizetnünk. A másik talán a kisebb választék.) Ha viszont egyszer találunk egy jó kis járgányt és kifizetjük a pénzt, akkor a helyiek már nem akadnak fenn olyan kis dolgokon, mint a papírjaid ellenőrzése, azok lefénymásolása, esetleg forgalmi átadása, jó ahelyett az aláírt szerződés is - mondják ők, mi meg elhisszük.

A távolság nem nagy a tengerparttól, de az út tele van meglepetéssel. Állatbarátok előnyben, a Kutaisiban tapasztalt kóbor kutya hadat a városon kívül a gazdátlan tehéncsordák váltják fel, akik előszeretettel ácsorognak az út közepén. Írnám, hogy ezzel feltartva a forgalmat, de a grúzokat ez nem zökkenti ki az általános vezetési stílusukból. "Ezer Schumacher országa" - mondta viccesen valaki, ami már a városban is érzékelhető (zebra - és? én meg nem állok. sáv? - az mi?), aztán onnan kikanyarodva egészen kaotikussá válik. Úgyhogy nem lepődtünk meg, amikor minket, akik épp egy tehenet kerültünk ki, megelőzött egy betonkeverő, akit éppen egy Lada előzött. Mindezt természetesen két sávban, dehát mire való az út menti köves rész, ha nem előzésre. Érdekes volt látni a szirénázó mentőt megelőző Mercit is, amikor a szembe sávban elég nagy gyorsasággal érkezett egy teherautó - sietünk, na. 

Az út egy helyen el is fogyott, aminek köszönhetően nagyjából fél óráig tartott megtenni egy 4 kilométeres útszakaszt, ahol a teheneken kívül más nem igen járt - köszi, GPS.

A táj azonban mindenért kárpótol: alföldi lányként mindig lenyűgöznek a hegyek, a havas hegycsúcsok a távolban pedig tényleg nagyon egzotikussá teszik a látványt. A tengerparti gyöngyszem, Batumi környéke különösen szép: jobb oldalról a végtelennek tűnő tenger, bal oldalról a több ezer méter magas hegyek között kanyarog az út.

Batumi egyébként is olyan, mintha egy másik országba csöppentünk volna. Kutaisi álmos kisvárosa után egy igazi egzotikus metropolisznak tűnik. A hegyek közül felbukkanó tenger, és tengeren kirajzolódó, távoli felhőkarcolók - na igen, ez az én terepem.

Hotelt nem foglaltunk, meghagytuk a szerencsének a választást: ahol lesz szabad parkoló és szabad szoba, ott fogjuk tölteni az éjszakát. Így aztán egy kellemes kis hotelben sikerült foglalnunk egy éjszakára. Mivel csak este felé helyezkedtünk el, fürödni már nem mentünk, hanem inkább kipróbáltuk az óriáskereket, ami sokkal sokkal kevésbé volt veszélyes(nek tűnő), mint a Kutaisiban lévő, és a magasból látszott igazán, milyen gyönyörű a város: távolban a havas hegycsúcsok, alattunk egyik oldalon a felhőkarcolók és szebbnél szebb hotelek, a másikon a tenger, felettünk pedig sárkányrepülők (ezek egyébként a vízről szállnak fel, elég izginek tűnt).

A vacsoránkat egy tengerparti étteremben fogyasztottuk el, hát én teljesen oda voltam: nagyon finom volt a kaja (ezúttal végre ettem egy jó tésztát), jól nézett ki a hely, és nagyon aranyos volt a személyzet, szóval ötből ötös volt az este. Bár hulla fáradtak voltunk, utána még sétáltunk egy nagyot a belvárosban. Két dolog tetszett nagyon (a felhőkarcolókon kívül természetesen): a partmenti pálmafás promenád, amihez hasonlót Tel-Avivban láttam, és már ott is imádtam, a másik pedig az, hogy annak ellenére, hogy fejlett nagyvárosról van szó, rengeteg park van, így az egész olyan zöld, hogy az ember szinte nem is veszi észre a körülötte lévő épületeket. Az egyik legszebb rész az Európa tér, ahol egészen különleges épületek találhatóak, és az egész látvány egy európai nagyváros régi városrészére emlékeztet. Sokan megjegyezték, hogy Batumi egy "csinált város"- ha csinált, akkor ól csinált!

Másnap egy kis shopping után (imádom az új grúz feliratos cipőm) beültünk a kocsiba, és elindultunk vissza Kutaisiba. Útközben azonban még megnéztünk egy különleges beach-et, Magnetitit, ahol egészen furcsa módon nem köves a part, hanem fekete homokos. Nyilván ez nem természetes jelenség, a homokot úgy szállították oda, és hogy miért pont feketét, azt nem tudom, de a helyiek szerint nagyon jót tesz az egészségnek. Hát, a 40 fokban én csak a tenyeremmel teszteltem a homokot, ami szerintem nagyjából le is égeti az ember bőrét, ha délután egykor kifekszik rá. Mindenesetre szép.

Az utunk vissza Kiutaisi reptérre ismét tehenekkel és hegyekkel teli volt (autópálya+viadukt+tehén), és bár ez a három nap pont semmire nem volt elég ahhoz, hogy megismerjük az országot, mindketten jó érzéssel búcsúztunk el Grúziától.