Grúziát nem véletlenül ajánlottam már korábban sem – nyilván könnyű akkor beszélni, ha az ember az országban lakik, és bármikor felfedezheti a legizgalmasabb részeit. Hát ez a bármikor most végre elérkezett, és megnéztem, miért a Kaukázus a legizgalmasabb úti cél.

Szvaneti az ország északi részén, a Nagy-Kaukázus déli oldalán található régió, ami a turisták egyik leggyakoribb úti célja Grúziában. A terület otthont Európa legmagasabban fekvő településének, Ushgulinak, valamint az ország legmagasabb, Európa második legmagasabb csúcsának, a Shkharának (az első egyébként az Elbrusz Oroszországban).

A régió könnyedén megközelíthető Kutaisziból, ami azért jó, mert ide jár a Wizz Air, szóval az ember megérkezik Pestről reggel 6-7 körül (ki mikor - nyáron korábban, télen később, Grúziában ugyanis nincs óraátállítás), és egy pár óra alvás után már indulhat is a hegyekbe. 

Mi ezt a túrát Batumiból kezdtük, egy nappal korábban érkeztünk meg Kutaisziba, ahol másnap Anyukám is csatlakozott hozzánk. Dél körül ültünk be az autóba: a városból két út vezet Svaneti legismertebb városába, Mestiába, ahol mi is foglaltunk szállást. Az egyik a gyorsabb, de kevésbé látványos, a másik már az út elejétől kezdve hegyekkel tűzdelt látványt mutat - ennek megfelelően igencsak kanyargós, falvakkal és állatokkal nehezített útról van szó. Naná, hogy a másodikat választja az ember.

Már maga az út gyönyörű, mi pedig nagyon szerencsések voltunk az időjárással: novemberhez képest enyhe, kellemes őszi idő volt az egész régióban, hó, eső és köd nélkül - ennek köszönhetően a Kaukázus látványa tényleg elképesztő. Ahogy az ember halad a kanyargós hegyi utakon, csak bámul, milyen hatalmas természeti erők veszik körül. A hegyi patak, ami több száz méterrel az autó kerekei alatt csordogál, a száz színű, őszi erdő és hát a havas hegycsúcsok - már-már giccses, de azért még éppen belefér :)

Mestia

Négy éjszakát töltöttünk Mestiában - ez a város volt a bázis, ahonnan minden nap különböző túrákat csináltunk. A falu egy völgyben fekszik, körülvéve a Nagy-Kaukázus hegyeivel - mondanom sem kell, hogy elképesztő látványt nyújtanak a havas csúcsok.

Szállás egyszerű találni, pláne szezonon kívül, az ősz pedig az, hiszen a legtöbb turista nyáron érkezik, amikor tényleg nagyon kellemes, meleg idő van, viszont ilyenkor számolni kell azzal, hogy havat kevésbé talál az ember (nyilván a hegycsúcsok az örök hó birodalmához tartoznak), illetve télen, ugyanis téli sportokra is lehetőség van a környéken. 

Svaneti falvai híresek az egyedi tornyokról, melyet annak érdekében alakítottak ki, hogy az ellenség elől megfelelő védelmet nyújtson. A helyi múzeum idegenvezetője szerint (aki egyébként egy turista és hegyet mászni érkezett néhány hétre) az ország értékes kincseit is ide menekítették a középkorban, amikor Grúzia kvázi átjáróházként üzemelt Ázsia és Európa között. 

Étteremből nincs sok választás, de egyébként minek is, hiszen Grúziára jellemző, hogy mindenhol nagyjából ugyanazt a helyi ételt kapni, jobb vagy rosszabb minőségben. A környék tradicionális étele a kupdari, egy pizza jellegű tészta fűszeres, hagymás hússal töltve. Egészen finom, és tényleg bárhol megtalálható.

Chalaadi gleccser

Az érkezés utáni első napon a Mestiától mindössze pár kilométerre lévő gleccsert látogattuk meg. Az út a gleccserhez vezető ösvény kezdetéhez nagyjából 20 perc autóval a városból, bár gyalog is meg lehet tenni, de nem ad különösebb pluszt a túrához, így érdemes ezt inkább kihagyni. 

A gleccserhez vezető út már sokkal izgalmasabb: egy erdőn keresztül jutunk el a gleccserfolyóhoz, amely mentén hatalmas sziklákon és havas hegyi utakon kell folytatni a túrát. Az eleje kicsit megterhelő, mert gleccser lévén a látnivaló magasan van, így felfele kell menni, később viszont szinte vízszintes - itt a mozgó köveken való szökdelés kíván némi erőfeszítést. De még így is könnyedén teljesíthető nem-rutinos-túrázók és nem-tökéletes-kondiban-lévők számára is. 

A látvány pedig magáért beszél a gleccser aljánál:

Ushguli

A második nap Európa legmagasabban fekvő falujába vettük az irányt. Ushguli mindössze . kilométerre van Mestiától, az út azonban egy ponton abszolút off-road-dá válik, szóval rosszabb idő esetén érdemes terepjáróval, havas vagy jegyes idő esetén pedig inkább semmivel megközelíteni, lévén egy folyóvölgy mellett halad, nulla korláttal, félelmeset mélységgel.

Az út maga gyönyörű, a falu pedig egészen meseszerű a hatalmas hegyekkel körül vett völgyben, nagyjából 2100 méter magasan a tengerszint felett. A környék 1996 óta az UNESCO világörökségi helyszínei közé tartozik.

A faluban egyébként az ikonikus tornyok mellett található a Lamaria templom, amelyet nagyjából a 9-10. század környékén építettek, és bár egészen kicsi (és csak a kis kápolnát lehet turistaként meglátogatni), belülről egészen külöleges látványt nyújtanak a kopott, de még mindig gyönyörű freskók. Az pedig először történt meg velünk, hogy pap azért cserébe, hogy külön számunkra kinyitotta a kápolna ajtaját, egy cigit kért. Grúzia.

A faluból jól látszik az ország legmagasabb, Európa második legmagasabb csúcsa, a Shkhara. Egy off-road út vezet a hegy lábánál kezdődő gleccser-úthoz, bár mi ezt idő hiányában nem másztuk meg, már az út felétől is hihetetlen látvány tárul a hóval (vastagon) fedett csúcsokra. Tervben van, hogy visszatérünk és végigcsináljuk a túrát, de ahhoz érdemes egy éjszakára a faluban aludni, hiszen (főleg a tél közeledtével) a nap korán lemegy, és valószínűleg senkinek sem lenne komfortos farkasok és medvék társaságában tölteni az éjszakát a mínusz kitudjahány fokos hidegben.

Shdugra vízesés és az Ushba - a hegy, amit majdnem nem láttunk

A harmadik napra síliftezést terveztünk - ez a szívás, ha ember szezonon kívül megy, mert a sílift csak nyáron és télen, vagyis a környék két szezon időszakában üzemel, ilyenkor meg felújítják. Jött a brain-storming mit csináljuk helyette, és a helyi turista információnak köszönhetően megtudtam, hogy van egy vízesés egy, Mestiától kb 45 perc autóútra lévő falutól nem messze (relatív). 

A Shdugra vízesés valamiért nem szerepel kiemelt helyen a turista információk között, ami szomorú, mert nem csak maga a vízesés gyönyörű, de az oda vezető túraútvonal is, ami egyébként egy Mazeri (ez a falu neve) végében található "Hiker Cafe"-tól indul. Itt először is találkoztunk a helyi rangerekkel (három grúz, két ló és egy vizespalack tele chachával), akik orosz tudásunknak megfelelően eligazítottak minket a helyes irányba. 

A vízeséshez vezető út nagyjából 3 óra, mi végül nem csináltuk végig, de ameddig eljutottunk, onnan tökéletes volt a kilátás a hegyekből lezúduló vízre. Ide egyébként hóolvadás után még inkább érdemes ellátogatni, ugyanis ilyenkor sokkal nagyobb a vízesés vízhozama - vagyis szebb, na. De így is abszolút ajánlott a túra, meg ha az utolsó pár száz méter egy kicsit húzós is a szintemelkedés miatt.

A vízeséstől tovább túrázva (ezt meg aztán már pláne nem tudtuk volna végig csinálni a lemenő nap miatt), egy újabb húzós szakasz vezet az Ushba lábánál található gleccserhez (igen, mindenhol gleccserek vannak). Ahogy azt megtudtuk egy túravezetőtől, akivel út közben találkoztunk, az ikercsúcsairól híres Ushbát egyszer sem láthattuk az út alatt, mert a többi nagy hegy eltakarja, de (mint a képek utólagos nézegetése közben kiderült) a Mestiától Ushguliba vezető úton gyönyörűen látszik a két csúcs. 

Mindent összevetve Svaneti az egyik legjobb hely Grúziában, amit annyira ajánlok mindenkinek, amennyire csak lehet: az emberek kedvesek és beszélnek angolul, a kaja grúz mércével nézve finom, a természet pedig egyedülállóan szép.